Erdőfürdő túraprogram az ország legmagasabb pontja körül.
A gasztronómiai kalandokkal összekötött túrasorozatunk következő állomásához érkezett. A túrán nemcsak az erdő szépségében merülhetnek el a túrázók, hanem megismerhetik a sinrin-joku, azaz az erdőfürdőzés élményét is. Várunk minden résztvevőt, aki a Kékestetőt velünk együtt szeretné meghódítani.
A 21.század diktálta életmód olyan tempót kíván meg tőlünk, amihez a testünk nehezen tud alkalmazkodni. A japánok kultúrájába már ősidők óta jelen vannak a stresszűző meditációs gyakorlatok ezért nem csoda, hogy a sinrin-joku technika is a japánokhoz köthető. Az erdőben töltött idő alatt minden érzékszervünk ráhangolódik az erdő komplex életközössége által közvetített hangokra, illatokra és energiákra, ami így minket is feltölt. Az erdő közelsége segít feloldani a stresszt.
A Kékestető hazánk legmagasabb pontja, ahol a sinrin-joku technikával összekötött túra közben megpihen a lelkünk és elengedhetjük a mindennapi gondjainkat is.
Erdőfürdőzés Kékestető körül:
Buja természet által határolt túránk folyamán apró, de erős hangyának érezhetjük majd magunkat a matuzsálemként fölénk magasodó 20-30 méteres fák lombjai alatt. A túránk alatt nem a kilométerek legyőzésére koncentrálunk, hanem arra, hogy magunkba szívhassuk az erdő illatát, megnyugtató csendjét, és az öreg fák energetikus hatását. A túra egy rövid 20 perces ellazító vezetett meditációt is fog tartalmazni. A kisgyerekes családoknak a meditációs program alatt kincskereső gyerekporgrammal készülünk.
A túra résztvevőit vendégül látjuk egy tányér jóízű, a népmesékből is jól ismert puliszka specialitás elfogyasztására és a gasztronómiai élményt kézzel készített, ajándék bio tésztákkal egészítjük ki.
A túraútvonal hosszát és nehézségi útvonalát úgy alakítottuk ki, hogy az egészségmegőrzés szempontjából megfeleljen a napi mozgásigénynek.
Teljes táv: 4 km
Időtartam: kb. 2-3 óra (kényelmes tempóban)
Szintemelkedés: 238 m
Szintcsökkenés: 232 m
Nehézség: közepes, könnyű
A sinrin-joku túra 2019.08.11-én 10:00 órakor indul a kékestetői Tető Étteremtől.
A túrán való részvétel regisztrációval ingyenes.
Résztvevőinket kérjük, hogy legkésőbb 9:50-kor érjenek az étteremhez, ahol egy rövid regisztrációs adatlapot kell majd kitölteni.
Álltalános túratippjeinket a https://kekesteto.hu/tippek-es-tanacsok-nem-csak-a-kekestetore-induloknak/oldalon lehet elérni.
A túra útvonala: A Tető Étteremtől a sárga sávon halad egészen a középső pinceútig. A pinceúton tovább haladva egészen a Déli sípályáig sétálunk, ahol egy könnyű hegymenettel visszaérkezünk Kékestetőre az étteremhez. Az étteremhez visszaérve a túra résztvevői az étteremben megkóstolhatják a puliszka specialitást.
A túra szintemelkedése:
Üdvözlettel:
Kékestető Nonprofit Kft.