Mire figyeljünk, ha túrázni indulunk?

A túrázás nem egyenlő egy könnyű erdei sétával vagy kirándulással, ugyanis komoly és fontos szabályai vannak, melyeknek be nem tartása könnyen problémákhoz vezethet.

Alapelvek, amiket mindig tarts tiszteletben

Az első és legfontosabb alapelv, hogy tiszteljük a természetet és becsüljük meg azt az erdőt, amelyben éppen túrázunk.

  • Soha ne hangoskodjunk,
  • Ne dobjuk el a szemetünket,
  • Ne ártsunk az élőlényeknek,
  • Ne rongáljuk meg a mások által létrehozott erdei objektumokat.

Megfelelő felszerelés megléte

Fontos, hogy akár hosszabb, akár rövidebb túrát tervezünk, rendelkezzünk megfelelő felszereléssel.

1. Mire figyeljünk cipő választáskor?

Túrázás alkalmával elsősorban a lábunkat használjuk, így annak megfelelő „használata” a leglényegesebb, így az első lépés, hogy erre a célra megfelelő lábbelit válasszunk.

Ez lehet rövid vagy magas szárú túracipő, vagy kimondottan erdei terepre kifejlesztett gyalogló-vagy futócipő.  Ilyet szakboltokban magunk is beszerezhetünk, de kérhetjük az eladók segítségét is kimondottan személyre szabott lehetőségek érdekében.

Az utcai, alkalmi, de sok esetben még az edzőcipők sem alkalmasak egy túrára, ugyanis könnyen feltörhetik a lábunkat, hamar kényelmetlenné válnak illetve a köves, morzsalékos szakaszokon veszélyesek lehetnek.

 2. Mire figyeljünk zokni választáskor?

A cipőbe érdemes mindig olyan,

  • még nyáron is vastagabb zoknit húzni, amely
  • légáteresztő tulajdonsággal rendelkezik, tehát könnyen szellőzik, illetve
  • mindig túlér a cipő szárán.

Téli időben a túrabakancs mellett hótaposó is megfelelő lehet a célra, de ilyenkor is figyeljünk arra, hogy maximum olyan vastag zoknit húzzunk fel a lábunkra, amelyben még könnyen tudjuk mozgatni lábujjainkat.

3. Milyen túraruházatot válasszunk?

A lábbelihez hasonlóan fontos, hogy milyen ruhát veszünk fel túrázáshoz.

Mindig olyan öltözetet válasszunk, amely

  • rugalmas anyagból készült és
  • könnyen tudunk benne mozogni.

A legfőbb szempont, hogy érezzük jól magunkat abban a ruhában, amelyben éppen túrázunk.

A kemény, farmer anyagú, feszes, kötött ruhadarabok nem megfelelőek erre a célra. Mindig ügyeljünk arra, hogy rétegesen öltözzünk fel, mert így könnyebben szellőzik a testünk.

  1. Aláöltözetnek vékony, testhez simuló felső ajánlott, mely könnyen elvezeti az izzadságot a középső réteg felé.
  2. A középső réteg a hőszigetelő réteg, így polar vagy thermo anyagú pulóver ajánlott.
  3. A felső/külső rétegnek is van minimális hőszigetelő funkciója, de itt már a szél, eső, napsugárzás elleni szerepe a lényeges.

Mindig jól jön, ha van nálunk esőkabát, hosszabb túra esetén váltás aláöltözet.

Nyáron is célszerű magunkkal vinni egy plusz pulóvert, ugyanis a Mátrában pillanatok alatt képes megváltozni az időjárás, akár 10-15 fokot is hűlhet hirtelen a levegő. Télen érdemes sapkával, kesztyűvel, sállal, esetleg símaszkkal vagy arcvédő kendővel kiegészíteni a túrafelszerelést.

A bátortalanabbak vagy bizonytalanabbak számára mindenképpen ajánlott túrabot.

Mit vigyek magammal a túrára?

Fontos, hogy a hátizsákban mindig legyen

  • megfelelő mennyiségű folyadék (ez nyáron 2 l víz!, télen 1-1,5 l tea),
  • táplálék (szendvicsek, csokoládé, szőlőcukor, gyümölcs),
  • kötszer, fertőtlenítőszer, ragtapasz és gyógyszerek.

Az erdőbe sose induljunk el térkép és maximális akkumulátortöltöttségű telefon nélkül, melynek energiaszintjét a túra közben internethasználattal vagy egyéb funkciókkal ne merítsük le.

Tipp: Ha nincs is térképünk, érdemes letölteni egy telefonos applikációt a túra előtt, vagy a Mátra számos turisztikai pontján egy helyi lefedettségű turistatérképet vásárolni.

Aranyszabályok, melyek életet menthetnek

  1. A jelzett ösvényről sose térjünk le, ha eltévednénk vagy balesetet szenvednénk, akkor azonnal értesítsük a 112-es telefonszámon elérhető segélyszolgálatot.
  2. Vadállattal való találkozás esetén maradjunk higgadtak, hátráljunk, ne próbáljunk kapcsolatot létesíteni a vaddal, hidegvérrel, csendben távolodjunk el az állattól, esetleg kapaszkodjunk fel egy közeli fára, míg a vad odébb nem áll. Esetenként azonban az is segíthet, ha zajt csapunk annak érdekében, hogy a vadállat elkerüljön bennünket.
  3. A túra előtt mindenféleképpen mérlegeljük a képességeinket és a gyakorlottságunkat, tájékozódjunk az esetleges időjárásról, mérjük fel az időt, s ha már túl késő van, ne tervezzünk hosszú túrát, illetve csak olyan útvonalat válasszunk, amelyet meglátásunk szerint képesek vagyunk teljesíteni, vagy ha nem vagyunk biztosak benne, kérjünk segítséget szakemberektől.

Általános erdőtörvény

Az erdőt mindenki az általános erdőtörvény ismeretében és betartásának tudatában veheti igénybe, mely tájékoztatja az erdőjárókat az erdőben tartózkodás szabályairól. Ezt a túrára indulás előtt érdemes mindig átolvasni, mit, hogyan, mennyi ideig szabad az erdőben csinálni, ott tartózkodni, tüzet gyújtani, stb.

Az erdőtörvény teljes szövege itt érhető el: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=124614.314615